Sápadt

A natúr a sápadt bézs, illetve a majdnem, vagy akár teljes fehér lakkok lesznek divatban.
Rózsaszín

Idén a szelídebb babarózsaszín és cukorkarózsaszín lesznek a divatosabbak.
Narancs

A narancs már tavaly is a trendi színek kozé tartozott, körömlakkok színében idén is velünk marad, mégpedig többféle árnyalatban, a harsány narancstól a puha narancspirosig.
Lila

A különleges, mégsem hivalkodó körömfestés ebben az évben a lila lesz a színe, ezen belül is az orgona és a levendulalila.
Zöld

2013 trendszinét, a smaragzöldet a körmeinken is viselhetjük, de akinek ez a szín túl erős a zöld árnyalatai közül a visszafogottabb jádét is választhatja.
Metálbogár

A szezon slágerei lesznek a rovarok páncélját idéző, finoman színjátszó, metálszinű lakkok.
Csillám

Bár a csillámos lakkkok rendszerint inkább a téli, ünnepi szezonokban szoktak igazán menni, idén elkísérnek bennünket a tavaszi- nyári hónapokra is, valamint a csillagos eget idéző sötétkék változatokban lesznek divatosak.
Forrás: nlcafe